Számítástechnikai Csoport
Terület története, bemutatása
A számítástechnikai csoport megalakulása szinte megegyezik a Monicomp szervizének létrehozásával. Kezdetben a csoport csak 4 fővel indult, majd pár év múlva, ahogy az elvégzendő feladatok száma is növekedett, 45 szerviztechnikus dolgozott a csoportban.
A megnövekedett igények és a vevőink jobb és hatékonyabb kiszolgálása érdekében 1996-ban kialakítottunk egy alkatrész szinten javító belső szerviz részleget is, ahol labor körülmények mellett tudjuk javítani a monitorokat vagy a helyszínen nem javítható bonyolultabb hibákat is.
A csoport tevékenysége a PC alapú számítógépek és perifériáik, illetve szerverek telepítésére, karbantartására és javítására terjed ki. A javításokat lehetőség szerint az ügyfeleinknél végezzük el, így nem kell hosszabb-rövidebb időre lemondania a munkaeszközéről.
Az ország egész területén 7x24-es rendelkezésre állást tudunk biztosítani, így az általunk üzemeltetett gépek -kiemelten a szerverek - állási idejét minimalizálni tudjuk.
A partnereinknél található számítógépek, szerverek, monitorok és nyomtatók igen széles típus választékával találkozunk, ezért szerviztechnikusaink folyamatos képzést kapnak, hogy a minden berendezést kellő színvonalon tudjunk javítani.
Tervek, fejlesztési irányok
A csoport minden tagja nyitott minden új technika és berendezés megismeréséhez, hogy a partnereinknél található berendezéseket minél magasabb szakmai ismerettel és minél gyorsabban meg tudja javítani.
Banktechnikai (ATM) Csoport
Terület története, bemutatása
A Monicomp Kft. 1995-ben indította ATM szerviz üzletágát - ügyfelünk - az OTP Bank Nyrt. közel 200 darab IBM és NCR gyártmányú ATM-einek javításával és karbantartásával. 1999 óta ügyfelünk csak NCR gyártmányú ATM-eket üzemeltet, melyek darabszáma 2007-re több, mint 1700-ra nőtt.
2006-ban tevékenységünk kibővült az ATM-ek telepítésének, leszerelésének, cseréjének, áthelyezésének és az ezekhez kapcsolódó egyéb munkálatok lebonyolításával.
Üzletágunk fennállása alatt közel 50 ATM projectet vitt véghez, kezdve a néhány berendezést érintő kisebb módosításon, az 1400 kazetta átalakításán keresztül, a 612 ATM több részegységét érintő átalakításig.
A területhez tartozó eszközök technikai ismertetése
Az ATM (Automatic Teller Machine), azaz bankjegykiadó automata olyan elektromechanikus berendezés, amely lehetővé teszi a kártyabirtokosnak, hogy bankfiók felkeresése nélkül a bankszámlájáról biztonságosan pénzt vegyen fel, és/vagy más szolgáltatásokat vegyen igénybe pl: egyenleglekérdezés, pénzátutalás, mobiltelefon-egyenleg feltöltés.
Tervek, fejlesztési irányok
Jelenleg folyamatban van a Monicomp Kft. által szállított KAL alapú ATM rendszer telepítése, mely lehetővé teszi ügyfelünk részére a különböző típusok egységes költséghatékony kezelését.
POS csoport
Terület története, bemutatása
Cégünk 1995 óta foglalkozik POS terminálok üzemeltetésével, mely magában foglalja a terminálok telepítését, rendszeres karbantartását, valamint szükség szerinti javítását 4-8 órán belül, a nap 24 órájában, a hét minden napján. A kezdetben országosan mindössze néhány száz terminál mára már közel 25 ezerre bővült, így az ország szinte minden településén, a legkülönbözőbb kereskedelmi egységekben, éttermekben, üzletláncokban (pl. Tesco, Praktiker, Shell, stb), valamint az OTP Bank fiókhálózatában is megtalálhatóak.
A terminálok széles skálája segít az elfogadóhelyek széles körű igényeinek kielégítésében. Kínálatunkban az egyszerű asztali készülékek, a hordozható valamint a GSM-es terminálok mellett speciális készülékek is szerepelnek.
Legnagyobb beszállítónk a SAGEM-Monetel, mellyel cégünk a kezdetek óta szoros kapcsolatot tart fenn. Ezen kapcsolat eredményeként a gyártó cég legújabb generációs (EMV-s chipkártya elfogadásra alkalmas) termináljainak szoftvereit már saját fejlesztő csapatunk készíti, ezzel a lehető legrugalmasabban alkalmazkodva megrendelőink igényeihez.
Legnagyobb partnerünk az OTP Bank NyRt. mely authorizációs központjával biztosítja a terminálok működéséhez szükséges banki hátteret.
A területhez tartozó eszközök technikai ismertetése
Jelenleg az OTP hálózatában két különböző terminál családhoz tartózó készülékek találhatók. A régebbiek az EFT10 családhoz tartozó előző generációs készülékek, melyek igazi sikerüket kompakt felépítésüknek és hibatűrő kialakításuknak köszönhetik. Az újabb készülékek az EFT30 családhoz tartoznak, mely termékek korunk legújabb kihívásainak megfelelően lettek kialakítva, így megfelelnek a legújabb szabványoknak, trendeknek.
Tervek, fejlesztési irányok
A generációváltás jelenleg is zajlik, rövidtávú célunk hogy minden kihelyezett terminál a legújabb technikát képviselve, biztonságos és gyors chipkártya elfogadást tudjon megvalósítani.
Ügyfélhívó csoport
Terület története, bemutatása
Cégünk egyik legfiatalabb szervizes csoportja az ügyfélhívó csoport. De története még így is 1996-ig nyúlik vissza. Ebben az évben telepítettük első ügyfélhívó berendezésünket, és azóta már több mint 340 helyen, javítunk és karbantartunk ügyfélhívó rendszereket.
A kezdetektől a Svéd NemoQ cég ügyfélhívó rendszerét telepítjük, de hogy a megrendelőnk igényét minél rugalmasabban ki tudjuk elégiteni, ezért már van saját fejlesztésű ügyfélhívó rendszerünk.
Eleinte még nem különálló csoportként, hanem a Banktechnikai csoport részeként végeztük a tevékenységünket, de a megnövekedett megrendelések és berendezések miatt önálló csoport létrehozása vált szükségessé.
2007-ig 300 rendszert telepítettünk Magyarországon és 40-et külföldön ahol további megrendeléseink vannak.
Az itthon telepített rendszereket féléves rendszerességgel karbantartjuk, ha szükséges akkor a bejelenéstől számított 4 órán belül elvégezzük a javításokat az ország egész területén, külföldön szerződéses partnerünk végez hasonló munkát.
A területhez tartozó eszközök technikai ismertetése
Az ügyfélhívó rendszerek részei:
- Központi egység: ez végzi az összes egység vezérlését
- Vezérlő számítógép: csatlakozik a központi egységhez, a gépen futó szoftver irányít minden funkciót
- Pultkijelző: az ügyintéző felett lévő kijelző, amin a jegykiadóból kapott jegyen lévő sorszám látható
- Központi kijelző: Mutatja a pultszámot és a hozzá tartozó jegysorszámot
- Hívó panel: az ügyintéző ezen tudja az ügyfelet a pultjához hívni
- Jegykiadó: nyomógombos vagy érintő képernyős, az ügyfél kiválasztva a számára megfelelő üzletágat, megnyomja a gombot vagy az érintő képernyőt és kap egy sorszámmal ellátott jegyet
Tervek, fejlesztési irányok
A saját fejlesztésű ügyfélhívó berendezés további fejlesztése az igényeknek megfelelően.
Diszpécser csoport
Terület története, bemutatása
A Monicomp Kft. megalakulása óta foglalkozik szerviztevékenységgel. Eleinte a műszerészek létszáma és az eseti hibák mennyisége nem indokolta külön diszpécser foglalkoztatását. Ezt a munkát a szerviz adminisztrátora, illetve a szervizvezető, majd a csoportvezetők fölváltva végezték.
2004-ben, a megnövekedett gépszám és szervizes létszám szükségessé tette főmunkaidőben dolgozó diszpécseri munkakör, majd 2005-től kis létszámú diszpécser csoport kialakítását.
Munkájukat segíti a minden műszerész számára a cég által biztosított mobiltelefon, gépkocsikba épített GPS nyomkövető, valamint a telephelyen működő, a cég profiljának megfelelően kifejlesztett ügyviteli rendszer.
Ennek a rendszernek része a diszpécser profil is, ami lehetővé teszi, hogy a szervizbe beérkező hibákat -a lehetőségekhez képest automatizálva- rögzítsük, nyomon kövessük, visszaellenőrizzük, és számon kérjük.
A hibákat fogadjuk akár telefonon, faxon, és e-mail formájában is. Természetesen a partnercéggel történt megállapodás szabályozhatja, hogy milyen módon jelenthetnek felénk meghibásodást.
Minden hibabejelentést számítógépre rögzítünk, majd értesítjük az adott területen illetékes műszerészt.
A műszerész GPRS kapcsolaton keresztül letölti a diszpécserek által elkészített munkalapot, amit a munka végeztével kiegészítenek, lezárnak, majd a már említett módon visszaküldenek.
A diszpécserek feladata ezen kívül a (bármely okból) el nem végzet hibák számonkérése, időben eltolt javítások nyomon követése.
Tervek, fejlesztési irányok
Több éves előkészítő munka eredményeként a jövő évtől új feladatokkal és nagyobb létszámra bővül, a csoport.
On-line banktechnikai figyelő rendszert építünk ki a megrendelővel közösen. Feladatunk lesz, automaták 7x24 órás megfigyelése, működésük ellenőrzése, hibajelzéseik regisztrálása, és javításuk megszervezése.
Anyag- és eszközgazdálkodási csoport
Terület története, bemutatása
Cégünk 1990-es megalakulása óta a tevékenységi körök növekedésével, a vidéki bázisaink létrehozásával a raktárkészlet összetétele és mennyisége folyamatosan változott, valamint a raktár területe jelentősen nőtt. Budapesti telephelyünk raktárkészletét napi,- vidéki bázisainkét heti rendszerességgel frissítjük, hogy megfelelő készlet álljon technikusaink rendelkezésére, hogy feladataikat a lehető leggyorsabban és a legjobb minőségben láthassák el.
Tevékenységünk - számítástechnikai,- és banktechnikai szerviz - maradéktalan ellátásához megfelelő szintű raktárkészlettel rendelkezünk.
Szervizünk 1999-es ISO minősítése óta minősített beszállítókat és alvállalkozókat foglalkoztat. Partneri kapcsolatot épített ki multinacionális cégekkel a tevékenységi köröknek megfelelően.
A raktárkészlet nyilvántartása és figyelése cégünkre szabott saját szoftverrel történik a beszerzéstől a kiadott feladat végrehajtásáig. A szerviztevékenység bővülését és a rendelkezésre állásunk emelkedését a raktárkészlet megfelelő szintű emelésével és szinten tartásával fedezhetjük.